Szeretetmorzsák után éhező Koldus vallomása

 

Vacak koldus vagyok, ki szeretetmorzsák

után kutat, bár tudja, guberálónak

csúfolják, s éhségét csupán kinevetik.

 

Mégis, ha a hajnal megint pirosodik,

én - szegény bolond - zörgő limlomok között

morzsát keresek.

 

Hazafelé

 

Aranypalást a válladon,

félénk mosoly az ajkamon.

Hazug öröm takarja

el csóktalan bánatom.

 

Vad vérharang ver nyakamon,

neonfény csorog arcodon.

Pullóver-illat. Barna

cipő kopog lábadon.

 

Huncut fénycsóva szemedben,

Szegénység éget lelkemben.

Metró zörg át a síneken,

bilincscsörgés a szívemen.

 

Tavaszi mámor

 

Zizzen a som

Lobbanó Gomb

tüzében.

 

Vérkelyhet bont

Méznektárt ont

keblében.

 

Dong a világ

Zümmög a vágy

kertjében.

 

Lásd, veled is

incselkedik

merészen,

 

titkot súgó

simogató

Ölében.

 

 

 

Kék szemű Lucifer

 

Logikátlan, tegnapjött szerelem,

Kékszemű ördög öldököl lelkemen.

Most soha vissza nem térő harc,

Pokol és Menny küzd énbennem.

Simogató szellő borzolja lelkemet,

Bűnös méz-szerelem igényli üdvömet.

Megkövezi bűnömet a lelkiismeret,

Bódító vágy könyörgi jöttödet.

Nincs ember, hit, világ,

Nincs erkölcs és felebarát.

Logikátlan, tegnapjött szerelem,

Kékszemű ördög öldököl lelkemen.

 

 

 

Az elvesztett

 

Kerestelek a zord sziklában,

de nem találtalak.

Néztelek a csillagos égen,

de ott se láttalak.

Figyeltelek a zenében,

de a hangban se voltál.

Vártam szavad a szélben,

semmit sem súgtál.

Kérdeztem a kicsi kavicsot,

de az néma maradt.

Marasztaltam az évszakokat,

de továbbhaladtak.

Futottam a télhez,

aztán a tavaszhoz,

menekültem a nyárhoz,

s elfáradtam az őszben.

És az őszbe, egy halott falevélbe

beletapostam hasztalan

keresésem.

 

Tétova dal

 

Te szembejöttél velem

az Úton.

Alaposan megnéztük

egymást.

Egyszerre mondtuk:

"gyere velem".

Lehetetlen!

Ellenkező irányba

haladunk!

Tovább megyek,

szívemben dobog

a remény:

talán utánam lopakodsz mégis.

 

Irigylem

az ágyat                    melyben alszol

a bögrét                    melyből iszol

 

a tányért                    melyből eszel

a kabátot                   mit felveszel

 

az utat                        ahol mész

a tájat                         ahol élsz

 

a cipőt                        melyben jársz

a lányt                        akire vársz.

 

 

Évszakok

 

Tél.

Meg-jöt-tél.

Tavasz

Nyár

Ősz

Tél

Tavasz.

 

El-men-tél.

Tél.

Tél.

Tél.....

 

 

Ha visszamehetnék

 

Ha az úton

visszamehetnék,

nem félnék többet,

nem hallgatnék.

 

Ha az úton

visszamehetnék,

eledeledül szeretetem

asztalodra tenném.

 

Ha az úton

visszamehetnék

nem bántanék

csak szeretnék.

 

Ha az úton

visszamehetnék,

otthonod otthonom lenne,

anyád anyámként szeretne.

 

Ha az úton

visszamehetnék,

riadtan - vagy bátran -

öledbe bújnék.

 

Ha az úton

visszamehetnék

új, tiszta ösvényre lépnék,

kezed fogva mennék, mennék...

Vissza sose-sose jönnék.

 

 

 

Kísértet-szonett

 

Visszajáró Kísértet, hagyj magamra

engem! Sírodban békéd leld meg végre!

Ne űzd el álmom, éjt nappallá téve,

ijesztő lényed árnyt vet a falakra!

 

Lelkem nem hallgat suhogó szavadra,

rettenti lelked kísértetes fénye,

bár ég még a halott-virrasztó mécse,

s a kedves Holmik szekrényben lezárva.

 

Eltakarom arcom, de így is vakít

arcod. Küzdök, hogy ne halljam beszéded,

hipnotizáltként mégis feléd lépek.

 

Talán megérintesz. Már nem is rémít

jelenléted. Csókolnám fantom-arcod.

Eltűnsz. Virrad. De folytatjuk a Harcot!

 

 

Fájdalmas Játék

 

Táncolj, kabala,

Fütyül a zene,

pörögj, pörögj!

Nevess, fababa!

Tart még a mese,

csörögj, csörögj!

Süss hát, kicsi lány,

Meleg a sütő,

lepényt, lepényt!

Hajad aranyán

Tükröt játsszon a

fény, a fény!

 

Ne sírj, kabala!

Szép ruhádon a

redő, redő!

Nem lesz palota,

de majd gyógyítja

szíved az idő!

 

 

Utolsó találkozás, utolsó könnyek

 

Még harangszót hoz a szél,

a levegőben borillat bolyong.

Reggel három felé ketyeg,

valaki a múltról mesél.

A tömeg - mint mindig - tolong,

A vonat indul. Integetek.

 

Kincseket hoztam neked,

Szénnek, pozdorjának nézted.

Üszök közt egy aranyra akadok,

Fölkapom, és szaladok.

 

 

Bukott angyal könnycseppjei

 

A játékvilág véget ér,

Ha kiderül, a játék él.

 

Angyal voltam, hófehér,

Ki csillagoknak zenél.

 

Angyalszárnyam megkopott,

Söprűnyélen suhanok.

 

Ledőltek a Templomok,

Még egy Gyertyát ellopok,

 

s ha a Duna-parton ülök,

hagymás szalonnát sütök.

 

 

 

Vallomás

 

Amikor meglátlak,

szívem hangosan dobog.

Ha ajkamhoz érsz,

szólalni sem tudok.

Emléked a szívem

legmélyén őrizem,

Nálad kívánatos'b

e világon nincsen.

Nem tudja azt senki fia,

mennyire szeretlek,

túrós palacsinta.

 

 

 

Álom

 

Virágos erdőben

Gyöngykapudon kopogok.

Magányos fa alatt

Aranydiót lopkodok.

Csillogó tornácon

Macskát nézek, feketét.

Pici kis konyhában

Sütök Neked pecsenyét.

Ezüst erdő padján

Leülök s megpihenek.

Bronzösvényen tarka kutyát

Etetek, vezetek.

 

Gyöngykapud ha végre kinyitod,

Hóruhámban Feléd szaladok.

 

 

Karácsony volna

 

A friss hóban ha lábnyomodba lépnék

Fagyos kezem meleg zsebedbe csúszna

Hólabdát kacéran válladnak dobnék

Futnánk. Piros kandalló lobogna.

 

A ködben orgonamuzsika szólna

Csontfákon fekete varjak ülnének

A tepsiben kalácsunk duruzsolna

Ma szerelmeseknek ágyat vetnének.

 

A gyertyák lassan-halkan sercegnének.

Tűzarcod forró ajkamra hajolna

Az angyalok csak nekünk zenélnének

S az éj kopogtatna: karácsony volna.

 

 

Elfújta, messzire elfújta

 

Eldobtam kavicsod, de szeretetem

fel-felpislogva bennem ég.

Eldobtam telefonszámod, de fejből

tudom, ritmusa bennem él.

Széttéptem képed, de ecsetem végén

még mindig felvázolva vagy.

Kitöröltem az agyamból a múltat,

de lelkemben örök nyomot hagy.

 

Szabad vagyok. Szabad vagy.

A jövő más utat mutat.

 

De nézlek, ahogy ülsz fáradtan.

Bennem a pislogó láng ellobban.

Kis gyertya voltál csak,

mely egy éjszakát él csupán,

de füstöt és csonkot hagy -

ha elég-,

maga után.

 

 

Első szerelem

 

Egy csengőszó - egy ajtónyitás

Idegen arcok - meleg kézfogás

Bizalmatlanság - megszelídítés

Megszelidülés - megismerkedés

Forró bögre - vidám reggelizés

Fáradt szemek - nyugodt pihenés

Zajos külvilág - csendes hallgatás

Fájó emlékek - félénk simogatás

Egy pillantás - nyílt árulkodás

Egy szó - titkolt vágyakozás

Titokzatosság - önző féltés

Négyszemközti magány - csendes ölelés.

 

Zavart hátfordítás - néma köszönés

Riadt kapkodás - szótlan lelépés

Idegen arcok - hideg kézfogás

Egy csengőszó - egy ajtócsukódás.

 

Téli szonett

 

Ma már a nyári hév fagyos fáról jut

eszembe. Most a fény helyén csak szürke

magány kolompol. A homályban, sejtve

ismert formádat, feléd lépek. Az út

 

ködtől fehér, a vége hiányba fut.

Még izzik bennem csillagod láng-fénye,

suttogja szívemnek, hogy létezel. S e

bódító hang hetvenszer hétszer kaput

 

nyit lelkemen. Keresem vesztett kacagásod,

csapzott vadként futok, neszezem felejtett

dalod, s a légben érzem jóillatod.

 

Itt vagy. Én mégis a védtelen éjet

üldözöm. Lepedőmön szunnyadásod

csak álmodom, és úgy ölellek téged.

 

 

Emlék

 

Nem kopog az ajtón.

Hívatlan vendég.

Nem szól, csak néz,

s a székre ül melléd.

Csak pillanat, amíg itt

tartózkodik,

s máris kalapját véve

búcsúzkodik.

 

De te hónapokon át

takaríthatod

általa bemocskolt,

tiszta, szép szobád.

 

 

Az utolsó vers

 

Hideg köszönösbe belefagyott

szeretettel megyünk el egymás

mellett.

Görcsösen kapaszkodtam beléd,

de erőmből csak ennyi

tellett.

A múlt sok mindenre megtanított,

fülembe új zenét adott

általad.

Minden reggel,  ha ébredtem,

minden este, ha lepihentem,

láttalak.

Szeretetem nem kell neked,

közömbösség a feleleted,

fáj nagyon.

Befolyásolható akaratom,

sok rád pazarolt gondolatom

fájlalom.

Isten engedte, hogy ismerjelek,

megengedte, hogy szeresselek

mélységesen.

Isten joga, hogy visszavegye

szívemben őrzött kincsem,

s engedem.

Ideges régenláttalakot,

tapintatos miújságokat

mormolunk.

Egymásra várva, egymást mégis

megalázva csendben örökre

távozunk.